Che Guevara: A motoros naplója Duna TV 2008. január 19.

Amikor egy forradalmárról látunk filmet, leginkább a „kész”, cselekvő forradalmárt szeretnénk látni. Ez a film az ifjú orvostanhallgatóról szól, aki egy barátjával elutazik egy hosszú motoros túrára. A nélkülözéssel teli út során megismeri Latin-Amerika népeit, barátságos és elutasító embereket, földjeikről elűzött indiánokat és egy leprakórházban is vállal önkéntes munkát három hétig. A film elmondása szerinti e hosszúra nyúlt út alatt változott meg a világszemlélete.
Érdekes az ilyen életrajzi filmekben az ifjú, leendő nagyemberben figyelni a későbbi hős vonásait, a jövő ígéretét.A film egyszerűsége, szolidsága ellenére lenyűgözött és újra felkeltette bennem a forradalmár iránti érdeklődést. /Jó lenne utána kutatni egy kicsit a könyvtárban. Olyan gyorsan jönnek egymás után az impulzusok, hogy semmiben sem tudok elmélyülni. Két napja még Keith Richards, a Rolling Stones szakirodalma, előtte pedig a The Doors mélyebb megismerésébe akartam belevetni magam – de mind olyan nagy merítést jelent, hogy nem érek a végére. És közben még tudományos szakirodalmat is kell olvasnom…:)/ Nincsenek „nagyjelenetek”, hősi beállítások, nem hétköznapi események: két utazó kalandjai, hol befogadják, hol kidobják őket, beszélgetések helybéliekkel. Kicsit keveslem azokat a beszélgetéseket, amik felnyitották Guevara szemét. Több megnyomorított élet kibomlását vártam. Valami rádöbbenést az arcán. Lehet, hogy csak a sok hatásvadász kommersz műsor kondicionált erre a várakozásra. Jó volt ez a visszafogott sejtetés, finom narráció. A leprakórház befogadó hozzáállása és főleg az Alberto Granadoval való összetartó, bajtársias barátságuk nagyon szép volt, a végére megható is, ahogyan kiderült, hogy ez a nagydumás szoknyavadász Alberto hű maradt a barátságukhoz, megvalósította a kórházat, amit Ernesto megálmodott; és most is (illetve a film készítése idején, 2004-ben) él Havannában gyermekei és unokái körében. A végén mutatták az igazi Albertot öregen, ahogyan egy kis repülőt néz, éppen úgy, ahogyan a motoros út végén az elrepülő Ernestoét nézte. Szép befejezés. Viva Che!

MOSLÉK MÉDIASZILVESZTER Szilveszteri médiamenü: moslékleves, töltött ordenáré, takonyfelfújt

Mivel erős köhögésem miatt otthon kényszerültem tölteni az év utolsó éjszakáját, figyelmemet a televíziócsatornák kínálatára fordíthattam. Azt már régóta vallom sokakkal egyetértésben, hogy szilveszter este bűn rossz a program és tilos nézni. (Nem úgy gyermekkorunkban; akkor szilveszterkor voltak a legjobb műsorok, egész évben erre készültünk: Árkus Szuperbolája, bakiparádé, paródiák, színvonalas humor, Bud Spencer – Terence Hill – filmek, amiket akkoriban csak karácsonykor és szilveszterkor adtak és AKKOR a szórakoztatás nagyágyúinak számítottak…) Most év közben is dől a képernyőről a hollywoodi kommersz, így ebből a szempontból – és csak ebből – nem kárhoztathatóak a szolgáltatók, hogy nem tudnak kirukkolni különleges filmekkel. Karácsonyra megfelelnek a szívmelengető télapós (p. Télapu) és állatos filmek (Pata csata), illetve zenei csemegék a zenés adókon – de mi legyen a szilveszterrel? Egy műsorforrás a saját gyártású, hazai összeállítások:rendszeres műsorok bakijai, komolytalan változatai, szilveszteri „különkiadásai”. A másik oszlop a színvonalas humor (nem a mai Gálvölgyi- vagy Irígy Hónaljmirígy shov-szintűek). Talán ősszel adtak az M1-en hetente ismétlést régi szilveszteri műsorokból (’60-’80-as évek). Igenis VAN magyar humor, bár jelen időt kicsit átfogó értelemben írok, amikor az élő kultúra részének tekintem Kellér Dezsőt, Gádor Bélát, Tabi Lászlót, Királyhegyi Pált, hogy csak néhány mestert említsek /és most eszembe jut egy másik kihalófélben lévő műfaj, a bohózat, ami szintén megfelelő műfaj lenne év végére (rövid, könnyen emészthető, csattanóra végződő humoros történetek)/.
Koraeste nem volt rossz indítás a VS3-on a Benny Hill show. Utána leült minden program, ami a szilveszter esti jogos elvárásokat illeti, melyek: könnyed, színvonalas humor, nem bántó, sértő, erőszakos tartalom, vidámság.
A rádiók zenéire áthangolva – legalábbis akkor, amikor próbát tettem – hétköznapi, unalmas zenék mentek, nem feleltek meg a hangulatteremtés követelményének (és ígéretének!).
Így, készülékek és szobák között járkálva telt az óévbúcsúztatóm és nagyon nehezen akart elérkezni az éjfél. Visszatérve a tv-hez, a Zone Clubot látva majdnem lehánytam a készüléket: külföldi szembesítő show-t adtak párokkal (férfi – nő + a férfi hímnemű szeretőjével) – érzékenységem oka: agresszió, dráma, majdnem verekedésig fajulva… MTV: South Park – hát itt sem az év végi szeretet jegyében folynak a dolgok: az egyik srác megöleti egy ellenség nagyfiú szüleit. Így kell véget érnie az évnek (ilyen filmekkel). A műsorszerkesztésnél figyelembe venném az év végi speciális igényeket: karácsonykor a szeretet és társérzelmek dominanciáját (nem elég a jónak győznie, az agresszió is törölve); szilveszterkor pedig a már említett könnyed ÉS színvonalas vidámság követelményét.
Az est kicsúcsosodása természetesen az éjfél (és közvetlen környéke). A felvezetés is számít! Ehelyett töltelék: ajánlók, reklámok – ünnepi hangulat, az adott pillanatra fókuszálás – óne. Tehát a tré moslék után rögtön a himnusz (RTL K.: Bíró Gergely – jó ötlet). Himnusz után: ??? M1 – reklám. RTL Klub – reklám. Ennél nem történhetett volna rosszabb. A szerkesztőknek fogalmuk sincs az emberi lélek igényeiről: emelkedettség, néhány felemelő szó… Amit – hiába kapcsolgattunk ide-oda – nem kaptuk meg a köztársasági elnöktől, csak másnap a déli krónikában (akkor kapcsoltuk be először a rádiót). Hihetetlen volt popsikenőcsről hallani a himnusz után. Ha már nem volt elnöki beszéd, be kellett volna iktatni egy személyes műsorvezetői átvezetést az új évbe (és a kommersz műsorokhoz) néhány felemelő, reménykeltő szóval. A modern televíziózás száműzte a személyes műsorvezetést, elvéve ezzel a személyesen a nézőhöz szóló emberi megszólítást. Ajánlók vannak kapkodó képáradattal, agresszív, lehengerlő dumával. Megy a konzerv, egyik a másik után.
Az egyetlen jó program (Benny Hill után) – a szokásos éjfél utáni nótaest volt az M1-en. (M2: tajvani-francia film – az újév első perceiben Magyarországon/nak!!!) Annak ellenére végig néztem, hogy nem kedvenc műfajom, de időnként hallgatni kell nótákat, mert a magyar kultúra része; ez tényleg a miénk, nem szabad elnémulnia, mert a mi történetünk őrízője, mi vagyunk. Most is, mint mindig, kiváló énekesek és színészek énekeltek, a vágás, a színvonal profi volt.
Év végére valóak még szerintem a ritkán vagy sohasem játszott koncertfelvételek, pl. szívesen megnéznék egy The Doors-koncertet. Klipek mentek a Vh1-en a A rock istenei blokkban, de nagy részéről lemaradtam.
A Kossuth rádióban a déli krónika után tudósok, kutatók beszéltek arról, hogy szerintük milyen lesz a jövő. Na, ilyen beszélgetéseket még el tudnék hallgatni ilyen tájban. A közszolgálati rádió amúgy sem okozott csalódást: karácsonykor és környékén nagy művészek szépen beszéltek az ünnepről .
RTL Klub és a többiek: miből gondolják, hogy másfél órára le tudnak szögezni a képernyő elé szilveszter este, még ha izgalmas, humoros filmet adnak is; sem éjfél előtt, sem éjfél után (talán napközben).
Nem marad más hátra, mint a személyes, szellemi önvédelmet megerősíteni egyénileg és kőkeményen szelektálni a műsorfolyam kínálatában.