M1 19.55 Az én Antal Imrém 21.00 Tűzvonalban (m. tévéfilmsor.); M2 20.00 Esti mese 20.30 Híradó este 20.50 Sporthírek; Időjárás 21.00 VIII. Henrik; Duna TV 19.05 Töredék 20.40 Duna-mozi (kult. mag.) 21.25 Duna-sport 21.35 Heti Hírmondó; TV2 20.00 Jackie Chan: Rob-B-Hood (hongkongi akcióf.); RTL Klub 20.00 Ellenséges terület (am. akciófilm) ; Viasat3 19.05 Columbo 21.05 CSI: Miami h.; AXN 20.00 Eli Stone 21.00 Eli Stone
Tudományos csatornák: felvilágosító műsorok
Budapest TV 20.05-22.15 Esti kívánságműsor
Milyen műsort szeretne nézni az ember vasárnap nyárestén? Értelmes, de(?) könnyed, vidám történetet, ami nem haladja meg a másfél órát. Ha éppen nincs kedvem Antal Imre bohóckodásához, nézhetem még hétvégén is a híradót az M2-n főműsoridőben (végül is fel kell kínálni egy közszolgálati tévének); utána, ha nem vagyok elég fáradt egy vérkomoly filmhez, a VIII. Henriket. Vagy magazinműsort a Dunán. A kommersz csatornákon ki nem unja még a rendszeres Jackie Chan-filmeket? Kössem le magam órákra egy hosszú, erőszakkal és agresszióval teli történettel az RTL Klub-on? Vagy bűnügyi sorozatokat nézzek a Viasat-on, mintha hétköznap volna? Tudományos fejtágításra biztosan nem vágyom (S, NGC, D). Eredetileg az AXN-t akartam nézni, egy sorozat előzetese felkeltette az érdeklődésemet, az Eli Stone. Kicsit késve kapcsoltunk a csatornára, de két perc múlva felfordult gyomorral kapcsoltam tovább. Miért kell a közép-kelet-európai embernek egyfolytában az egykaptafára készült amerikai sorozatokat néznie? Jól menő cég, kosztümös-öltönyös menedzserek, szex, önérvényesítés – ugyanazok a párbeszédek, lekopogható ritmus, jól leírható séma agresszív ömlesztése folyamatosan. Semmi közünk hozzá. Árt. Agymosás. Többet érdemlünk. Kár értünk.
A nagy kapcsolgatás közben sorrakerül a Budapest TV. Hoppá, álljunk meg egy pillanatra. Ez egy szép latin szám (Tarján Pál előadásában). Majd a műsorvezető gyorsan sorolja a levélírók üzeneteit, kívánságait. Jön a következő szám, egy magyar. Régi, „konszolidált”, szép, érzelmes dal. Ízléses, mértéktartó, nem giccses, nem szentimentális dalok követik egymást. (Két összeilllő ember, Idegenek az éjszakában, Carolina...) A műsorvezető, Dávid Sándor, fogadja a telefonhívásokat: barátsággal, empátiával beszél a nézőkkel. A magam részéről amatőrnek titulálom a csatornát, de ez lehet, hogy nagyobb szabadságot ad nekik: úgy rémlik, az érzelmes, magánjellegűnek-tűnő beszélgetés nem fér bele a televíziós etikába. Itt pedig az egyik néző hosszan ecsetelte, hogy mit jelent számára a műsorvezető viselkedése, hozzáállása, amíg megszakadt a vonal. Más csatornákon már azt sem engednék, hogy a néző hosszabban fejtegesse az érzéseit. Itt azonban nem sürgették; és amikor megszakadt a vonal, Dávid úr összefoglalta egy szóban az elhangzottak lényegét: Szeretlek – és válaszolt is rá: Szeretlek. Azt hiszem, ez az, amire minden (rajongó) néző vágyik és amit soha sem kaphat meg. Remélem, mindenki helyén ért mindent, a sok özvegy hölgyhallgató is.
Mindenesetre jobb műsort el sem tudtam volna képzelni magunknak vasárnap estére. Egyrészt egy kívánságműsor alatt bármikor kimehetek, nem szögez le a képernyő elé, nagyobb szabadságot ad, mint bármilyen történet-mesélés. Nagyon fontos, hogy a számok szépek, ízlésesek, mértéktartóak. Különben kapcsolgatnánk tovább.
Másrészt a műsor légköre megfogja az embert: a műsorvezető tisztelettel, barátsággal, empátiával bánik(!) a nézőkkel.
Ezek a dalok és ez a magatartás balzsam a lelkünkre. Ha hetven-nyolcvan éves lennék, talán várható lenne egy olyan vélemény tőlem, mint: ezek a dalok és ez a veselkedés egy olyan kort idéz, amikor a férfiak még tudtak udvarolni – a mai kor viszont nagyon félrecsúszott. Ez az előnyük az idősebb férfiaknak a fiatalabbakkal szemben. Lehet még tisztességesen felöltözött, nyugdíjas korú embereket énekelni látni? De nem vagyok hetven-nyolcvan, hanem sokkal kevesebb, mégis ezt gondolom. AKKOR MOST MI VAN? KIVEL VAN BAJ?
Tudományos csatornák: felvilágosító műsorok
Budapest TV 20.05-22.15 Esti kívánságműsor
Milyen műsort szeretne nézni az ember vasárnap nyárestén? Értelmes, de(?) könnyed, vidám történetet, ami nem haladja meg a másfél órát. Ha éppen nincs kedvem Antal Imre bohóckodásához, nézhetem még hétvégén is a híradót az M2-n főműsoridőben (végül is fel kell kínálni egy közszolgálati tévének); utána, ha nem vagyok elég fáradt egy vérkomoly filmhez, a VIII. Henriket. Vagy magazinműsort a Dunán. A kommersz csatornákon ki nem unja még a rendszeres Jackie Chan-filmeket? Kössem le magam órákra egy hosszú, erőszakkal és agresszióval teli történettel az RTL Klub-on? Vagy bűnügyi sorozatokat nézzek a Viasat-on, mintha hétköznap volna? Tudományos fejtágításra biztosan nem vágyom (S, NGC, D). Eredetileg az AXN-t akartam nézni, egy sorozat előzetese felkeltette az érdeklődésemet, az Eli Stone. Kicsit késve kapcsoltunk a csatornára, de két perc múlva felfordult gyomorral kapcsoltam tovább. Miért kell a közép-kelet-európai embernek egyfolytában az egykaptafára készült amerikai sorozatokat néznie? Jól menő cég, kosztümös-öltönyös menedzserek, szex, önérvényesítés – ugyanazok a párbeszédek, lekopogható ritmus, jól leírható séma agresszív ömlesztése folyamatosan. Semmi közünk hozzá. Árt. Agymosás. Többet érdemlünk. Kár értünk.
A nagy kapcsolgatás közben sorrakerül a Budapest TV. Hoppá, álljunk meg egy pillanatra. Ez egy szép latin szám (Tarján Pál előadásában). Majd a műsorvezető gyorsan sorolja a levélírók üzeneteit, kívánságait. Jön a következő szám, egy magyar. Régi, „konszolidált”, szép, érzelmes dal. Ízléses, mértéktartó, nem giccses, nem szentimentális dalok követik egymást. (Két összeilllő ember, Idegenek az éjszakában, Carolina...) A műsorvezető, Dávid Sándor, fogadja a telefonhívásokat: barátsággal, empátiával beszél a nézőkkel. A magam részéről amatőrnek titulálom a csatornát, de ez lehet, hogy nagyobb szabadságot ad nekik: úgy rémlik, az érzelmes, magánjellegűnek-tűnő beszélgetés nem fér bele a televíziós etikába. Itt pedig az egyik néző hosszan ecsetelte, hogy mit jelent számára a műsorvezető viselkedése, hozzáállása, amíg megszakadt a vonal. Más csatornákon már azt sem engednék, hogy a néző hosszabban fejtegesse az érzéseit. Itt azonban nem sürgették; és amikor megszakadt a vonal, Dávid úr összefoglalta egy szóban az elhangzottak lényegét: Szeretlek – és válaszolt is rá: Szeretlek. Azt hiszem, ez az, amire minden (rajongó) néző vágyik és amit soha sem kaphat meg. Remélem, mindenki helyén ért mindent, a sok özvegy hölgyhallgató is.
Mindenesetre jobb műsort el sem tudtam volna képzelni magunknak vasárnap estére. Egyrészt egy kívánságműsor alatt bármikor kimehetek, nem szögez le a képernyő elé, nagyobb szabadságot ad, mint bármilyen történet-mesélés. Nagyon fontos, hogy a számok szépek, ízlésesek, mértéktartóak. Különben kapcsolgatnánk tovább.
Másrészt a műsor légköre megfogja az embert: a műsorvezető tisztelettel, barátsággal, empátiával bánik(!) a nézőkkel.
Ezek a dalok és ez a magatartás balzsam a lelkünkre. Ha hetven-nyolcvan éves lennék, talán várható lenne egy olyan vélemény tőlem, mint: ezek a dalok és ez a veselkedés egy olyan kort idéz, amikor a férfiak még tudtak udvarolni – a mai kor viszont nagyon félrecsúszott. Ez az előnyük az idősebb férfiaknak a fiatalabbakkal szemben. Lehet még tisztességesen felöltözött, nyugdíjas korú embereket énekelni látni? De nem vagyok hetven-nyolcvan, hanem sokkal kevesebb, mégis ezt gondolom. AKKOR MOST MI VAN? KIVEL VAN BAJ?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése